Hagyományos pótkocsik

      A mezőgazdaságban a talajmunkákon kívül szinte minden munka szállítási feladattal is jár. A tehergépkocsik mellett a másik legfontosabb szállítóeszköz a pótkocsi. Alapvetően három kategóriába sorolhatjuk őket: traktorvontatású, tehergépkocsikkal vontatható és egyetemes pótkocsik (traktorral és tehergépkocsival is vontatható). A futómű kialakítása szerint megkülönböztethetünk egytengelyes (ide soroljuk a tandem típusokat is) és két- vagy többtengelyes pótkocsikat. Az egytengelyes pótkocsik futóműve a súlypontjuk mögött helyezkedik el, így önsúlyuk és hasznos terhük egy részét - a vonószerkezeten keresztül - a vontató hordozza. A két- vagy többtengelyes pótkocsik futóműve osztott és a mellső futómű kormányozható. Kéttengelyes pótkocsi vontatásakor a traktor nem teherhordozó. A vontatóhoz való csatlakoztathatóság szerint az egytengelyes típus alsó bekötésű, a két- vagy többtengelyes pedig felső bekötésű. Léteznek nyerges pótkocsik is, amelyeket inkább tehergépkocsikhoz használnak, de traktorral is üzemeltethetők (pl.NyP-14 Toldi). A legtöbb pótkocsi fékrendszerrel van felszerelve. Az üzemi fék lehet ráfutó- vagy légfék, álló helyzetben mechanikus kézifékkel fékezhetők a kerekek. A rakfelület szempontjából háromféle pótkocsi létezik: merevplatós, billenőplatós (2 vagy 3 oldalra billenthető) és lehordószerkezetes (pl.:T-088). A rakfelület oldalai készülhetnek fából illetve fémből, melyekre további térfogatnövelés céljából oldalmagasítók szerelhetők. Az oldalfalak levehetők vagy lenyithatók. A nyitást általában kézi erővel kell elvégezni, de elég sok típus önműködö oldalfalnyitó szerkezettel készült. A hagyományos pótkocsik mellett készültek speciális szállítási feladatokra szakosított pótkocsikat,  pl.:gyümölcs-, állat,-bálaszállító, takarmánykiosztó, rendfelszedő, stb. A bálaszállítók  és a takarmánykiosztók a Takarmányozás, a trágyaszórók a Tápanyagvisszapótlás témakörben kerülnek bemutatásra, a többi speciális típus itt illetve a Szállítás témában kerül bemutatásra.
  Magyarországon a kéttengelyes, billenőfelépítményes pótkocsik terjedtek el a legjobban. Az ilyen típusból a legnagyobb számban a hazai gyártású MBP-6,5-ből és az NDK-ban gyártott HW 60.11-ből dolgozott a legtöbb. Bár számadat nincs, de szinte biztos hogy a HW 60.11 pótkocsiból volt legtöbb az összes típus közül, hazait és külföldit is beleértve. A többi bevezetőtől eltérve egybefüggő szöveg helyett most egy táblázat próbálja összefoglalni a Magyarországon használt pótkocsikat. 

Egytengelyes, merevplatós Agrofix-03 Hódmezővásárhely NSN-10-2B Csehszlovákia
  Farmer-03 Hódmezővásárhely NSN-10-23 Csehszlovákia
Egytengelyes, billenőplatós EB-4 Hódmezővásárhely TEK-44 NDK
  EB-7/70 Szentendre PPV-3 Szovjetunió
  EBP-15 Hódmezővásárhely IMT-683 Jugoszláv
  EB-8 Szentendre    
  KSZP-2 Debrecen    
  MBP-15 Hódmezővásárhely    
  MBP-108 Hódmezővásárhely    
  MBP-110 Hódmezővásárhely    
  MBP-113 Nyíregyháza    
Egytengelyes, lehordószerkezetes     T-088 NDK
Kéttengelyes, merevplatós LP-3 Hódmezővásárhely    
  LP-5 Hódmezővásárhely    
  U-4-66 Szentendre    
  P-6-N Szentendre    
         
Kéttengelyes, billenőplatós MBP-6,5 Hódmezővásárhely RBL-4 Románia
  MBP-6,5 R Nyíregyháza RM-4/2 Románia
  MBP-9 Nyíregyháza RM-7 Románia
  HBP-207 Nyíregyháza PP-3,5 Jugoszlávia
  PBK-3,5 Hódmezővásárhely PP-5,3 Jugoszlávia
  PBK-5 Hódmezővásárhely D-43 Lengyelország
  KBP-5 Hódmezővásárhely HM 20.11 NDK
  KBP-8 Hódmezővásárhely HW 60.11 NDK
  KBP-10 Hódmezővásárhely HW 80.11 NDK
  FKP-6 ?    
  Agrobil 04 Hódmezővásárhely HL 80.11 NDK
  Agrobil 07 Hódmezővásárhely    
  PM-4 Hódmezővásárhely    
  P-6-70 Szentendre    
  BP-6-70 Szentendre    
  P8B Szentendre    
         
Háromtengelyes, billenőplatós TP-12 Hódmezővásárhely    
  NyP-14 Toldi Hódmezővásárhely    
Különleges rendeltetésű pótkocsik ASzP-5 Debrecen    
  ASzP-5L Nyíregyháza    
  DHP-4015 Kaposvár    
  BTP Budapest    
 
 
 
                               U 4-66 légfékes közúti pótkocsi
(Magyar Népköztársaság, Erdészeti Fa- És Vegyesipari Vállalat Szentendre)
                                                                                   

  Az U 4-66 jelű közúti pótkocsi tehergépkocsi és univerzális traktorvontatású, kéttengelyes, négykerekű, merevplatós szállítóeszköz. Mezőgazdasági termények és egyéb anyagok szállítására alkalmas. Az alváz U szelvényű, hidegen alakított,  szakaszos hegesztéssel zárt szelvénnyé kiképzett hossztartó. Ehhez hegesztéssel csatlakoznak: a mellső és hátsó homloklemez, a platótámaszok, a rakfelületet tartó golyós koszorú, a rugóbakok, a vonókengyel, a pótkeréktartó és a szerelőláda-tartó keret. A fenék és az oldalfalak fenyőfa deszkázatúak.  A fenék 1,5 mm vastag fekete acéllemez borítással van ellátva. A vonóháromszög hidegen hajlított, nyomórugózással felszerelt. A pótkocsi rugózását  a 4 köteg  hordrugó biztosítja. A légfékberendezést az első-hátsó futóművekbe szerelték. Az egyvezetékű légfékrendszer négy kerékre hat. A kocsin kézifék is található.
 Műszaki adatok Archív fotók Prospektus Mezőgépteszt  Digitális fotók  Videó
 
        EB-4 egytengelyes, magasra emelve billenthető pótkocsi
       (Magyar Népköztársaság, Mezőgép Vállalat Hódmezővásárhely)
                                                                                   

  Az EB-4 egytengelyes, magasra emelve billenthető kocsiszekrénnyel felszerelt pótkocsi emelési magassága lehetővé teszi a különböző anyagféleségek másik szállítóeszközbe, illetve munkagépbe történő közvetlen átrakodását. A futómű csőtengelyből készült, csavarkötéssel kapcsolódik az alváz tartóbakjaihoz. Az alváz melegen hengerelt hegesztéssel kialakított keretszerkezet. Az ollós emelőszerkezet mindkét szára hidegen hajlított lemezből hegesztéssel készült. Az emelőszerkezetet zárt szelvényű kereszttartók kötik össze. A kereszttartó középső részén kialakított lemezbakokhoz csatlakozik az emelő munkahenger dugattyújának szeme, csapszeg segítségével. Az emelőkeret az alvázzal megegyező keretszerkezet, melyhez billentőcsapokon keresztül kapcsolódik a lemezből kialakított kocsiszekrény. Az automatikus nyitású hátsó ajtó az oldalfalak hátsó oszlopainak felső részén kialakított sarkok körül fordulnak el. Az üzemi fékberendezés egyvezetékes negatív légfék.
 Műszaki adatok  Archív fotók Prospektus Mezőgépteszt Digitális fotók  Videó
 
                        MBP-5 billenő felépítményes pótkocsi
       (Magyar Népköztársaság, Mezőgép Vállalat Hódmezővásárhely)
                                                                                   

  Az MBP-5 jelű, kéttengelyes, 5 tonna teherbírású pótkocsi rendeltetése többcélú. Elsősorban a mezőgazdasági jellegű szállításokra hivatott. A pótkocsi mindazon traktorokhoz rendeltetésszerűen kapcsolható, melyek rendelkeznek a következő elemekkel: 610-810 mm közötti bekötési magasságú vonófejjel, 38 mm átmérőjű vonószeggel, 7 polusú dugaszoló aljzattal, egyvezetékes hidraulikus csatlakozóval és légvezeték csatlakozóval. A rakfelület billentését hidraulikus munkahengerek végzi. A pótkocsi hátulján újabb pótkocsi kapcsolásához szükséges csatlakozók is fel vannak szerelve. A hátsó pótkocsi billentéséhez az olajelosztó szelepet át kell állítani. Az oldalfalak és a hátsó fal csukósan, míg a mellső fal kiemelhetően kapcsolódik a rakfelülethez. A falakra magasító is felszerelhető.
 Műszaki adatok Archív fotók Prospektus Mezőgépteszt  Digitális fotók  Videó
 
                       MBP-6,5 billenő felépítményes pótkocsi
              (Magyar Népköztársaság, Mezőgép Vállalat Hódmezővásárhely)
                                                                                   

  A pótkocsi kéttengelyes, kétoldalra hidraulikusan billenthető, térfogatnövelő oldalfal-magasítókkal is felszerelhető traktorvontatású mezőgazdasági szállítóeszköz. A pótkocsi alvázkerete létravázas hegesztett kialakítású, amelynek főtartóját a kétoldalt végigfutó befelé fordított U profil alkotja. A mellső és a hátsó tengelyek felett két-két keresztmerevítő között nyert elhelyezést a kocsiszekrény végző 2 db kétlépcsős hidraulikus munkahenger. A hátsó keresztmerevítőn található a második pótkocsi vontatására alkalmas vonószerkezet. A vonóháromszög hegesztett profilacél, melynek végén található a rugózott vonószem. A vonóháromszög  a forgózsámolyhoz 2 db csapszeggel csatlakozik. Az oldalfalak keretszerkezetét zártszelvényű profilacél alkotja. Az oldalfalak és a hátsó fal csukósan, míg a mellső fal csavarkötéssel kapcsolódik a rakfelülethez.
 Műszaki adatok  Archív fotók Prospektus Mezőgépteszt  Digitális fotók  Videó
 
                          MBP-9 billenő felépítményes pótkocsi
              (Magyar Népköztársaság, Mezőgép Vállalat Hódmezővásárhely)
                                                                                   

 Az MBP-9 pótkocsi kéttengelyes, hidraulikusan kétoldalra billenthető kocsiszekrénnyel rendelkező, automatikus oldalfalnyitó berendezéssel felszerelt mezőgazdasági szállítóeszköz. A pótkocsi vonóberendezése négyszög keresztmetszetű zártszelvényből hegesztéssel készül, az alvázhoz két csapon keresztül kapcsolódik. A forgózsámoly kerete idomacélból hegesztéssel készült. A futómű tengelye 2 darab összehegesztett U-szelvényből áll. A tengelyre hegesztéssel csatlakoznak a fékhengert és a féktengelyt tartó konzolok és rugótartó talpak. Az alváz hidegen hajlított U profilból hegesztéssel készített keretszerkezet. Az alváz a billenthető kocsiszekrényhez 4 db billenőcsappal és két munkahengerrel kapcsolódik. A felépítményt a rakfelület, a homlok- és hátfal, valamint az oldalfalak képezik. A rakfelület acéllemezeből, az oldalfalak lemezből, profilacél merevítéssel készül. A hidraulikus rendszer gyorskapcsolóval csatlakozik a vontatójárműhöz.
 Műszaki adatok  Archív fotók Prospektus Mezőgépteszt  Digitális fotók  Videó
 
                        MBP-108 billenő felépítményes pótkocsi
              (Magyar Népköztársaság, Mezőgép Vállalat Nyíregyháza)
                                                                                   

  Az MBP-108 tandem futóművel felszerelt, billenőszekrényes pótkocsi. A gumiabroncsok keréktárcsái 8-8 db kerékanyával csatlakoznak a kerékagyakhoz, melyeket kúpgörgős csapágyakon ágyazták a tandem himba tengelycsonkjaira. A himba középső csapja az alvázhoz hegesztett kereszttartóra csavarkötéssel rögzített acélöntvény bakokba került csapágyazásra. Az alváz hidegen hajlított lemezből készült. Az alváz két hossztartója a pótkocsi első része felé összefutó háromszög alakban került kialakításra. Mellső részéhez hegesztéssel kapcsolódik a vonórúd. A hossztartókra hegesztett kereszttartók végén alakították ki a kocsiszekrény billentőcsapjainak bázisfelületét. A pótkocsi szekrénye lemezből készült. A mellső és hátsó fal függőleges oszlopaiban lévő furatok képezik az oldalfalak forgási pontját. A kocsiszekrény billentését két darab teleszkópos munkahenger végzi.
 Műszaki adatok Archív fotók Prospektus Mezőgépteszt  Digitális fotók  Videó
 
            KBP- 8 és KBP- 10  billenő felépítményes pótkocsik
       (Magyar Népköztársaság, Mezőgép Vállalat Hódmezővásárhely)
                                                                                   

 Kéttengelyes, két oldalra billentéssel üríthető, automatikus oldalnyitással rendelkező pótkocsik 8400 illetve 10 000 kg hasznos teherbírású közúti szállítóeszközök. A pótkocsi rugózott futóművei melegen hengerelt, vastag falú csőből vagy négyzetes szelvényből készültek. A futóművek félelliptikus laprugó kötegekkel kapcsolódnak a forgózsámolyhoz, illetve az alváz hátsó keretéhez. Az oldalfalak és magasítók zártszelvény kerettel és bordázott és bordázott acéllemez borítással készültek.A pótkocsi kormánya forgózsámolyos rendszerű, mely golyóskoszorúval kapcsolódik az alváz mellső részéhez és vonóháromszöggel a vontató járműhez. A felépítmény billentését az alváz és a padlóváz közé beépített 2 db többlépcsős hidraulikus munkahenger végzi. A pótkocsi fékezése a KBP-8 típusnál egyvezetékes negatív vezérlésű, míg a KBP-10 típusnál kétvezetékes, pozitív vezérlésű légfékkel történik. A pótkocsi gyártása 1985-től 1995-ig tartott. 
 Műszaki adatok Archív fotók Prospektus Mezőgépteszt  Digitális fotók  Videó
 
                 Fortschritt T-088 lehordószerkezetes pótkocsi
       (Magyar Népköztársaság, Mezőgép Vállalat Hódmezővásárhely)
                                                                                   

 A T-088 pótkocsi alapoldalfallal és a hátsó részre adapterként felszerelt hidraulikus munkahengerrel működő hátsó zárófallal felszerelve elsősorban gumós termények szállítására alkalmas. A zárófal ürítéskor a kocsiszekrény felső részén elhelyezett két csap körül fordul el. Az ürítést a rakfelület alján elhelyezkedő, két tagból álló kaparóléces,láncos lehordószerkezet végzi, melyet hidromotor hajt. Az oldalfalak és a mellső fal lemezből készülnek, függőleges tartókkal merevítve. A pótkocsi járószerkezete egytengelyes, tandem elrendezésű. A pótkocsi alvázát a kocsiszekrény szimmetriatengelyében végigfutó szekrényes kialakítású hossztartó, és a hossztartó két oldalához hegesztéssel kapcsolódó szekrényes kialakítású kereszttartók képezik. A főtartó mellső részéhez kapcsolódik a vonórúd, melynek mellső-alsó részéhez csavarkötéssel rögzítették a  vonószemet. A vonórúd támasztását felhajtható támasztóláb végzi.
 Műszaki adatok  Archív fotók Prospektus Mezőgépteszt  Digitális fotók  Videó
 
                            P8B billenő felépítményes pótkocsi
     (Magyar Népköztársaság, Erdészeti Gépgyártó Vállalat Szentendre)
                                                                                   

 A szentendrei Erdészeti Gépgyártó Vállalat terméke az ömlesztett áruszállítás egyik gazdaságos eszköze. Külsőre az NDK gyártmányú HW-80.11 pótkocsihoz nagyon hasonló konstrukciójú két oldalra billenthető felépítményű mezőgazdasági és közúti pótkocsi, ömlesztett mezőgazdasági termények, építőanyagok és darabos árú szállítására alkalmazható, traktorral és tehergépkocsival vontatva egyaránt. Oldalai kézzel vagy automatikusan nyithatók mindkét billentési irányba. A billentést nagy teljesítményű hidraulikus munkahengerekkel oldották meg. A közúti változat 12,00x20”, míg a mezőgazdasági kivitel az ismert 16,00x20” méretű gumiabronccsal van szerelve. Mindkét változat oldalmagasítóval ellátott, és kívánság szerint felszerelték egy, illetve két vezetékes légfékrendszerrel.
 Műszaki adatok Archív fotók Prospektus Mezőgépteszt  Digitális fotók  Videó
 
                               EB-7/70 egytengelyes pótkocsi
     (Magyar Népköztársaság, Erdészeti Gépgyártó Vállalat Szentendre)
                                                                                   

  Az EB-7/70 pótkocsi a magyar mezőgazdaságban az egyik legelterjedtebb pótkocsi és szinte bármilyen mezőgazdasági és ipari eredetű szilárd anyag szállítására alkalmas. A pótkocsi alvázát 2 db, elöl "V" alakban összefutó szekrényes kialakítású főtartó és ezeket merevítő kereszttartók alkotják. Az alváz mellső részéhez hegesztéssel csatlakozik a vonószemet magába foglaló konzol. a vonórudat tárolási helyzetben egy lemezből kialakított  talp támasztja alá, mely vontatási helyzetben felhajtható és rögzíthető. A kocsiszekrény lemezből készült, alap oldalfalai lenyithatók. Az oldalfalak zárt szelvényű keretbe foglalt, bordázott lemezből készültek. A járószerkezet tengelye hegesztett konzolokon keresztül csavarkötéssel csatlakozik az alvázhoz. Az üzemi fékberendezés egyvezetékes légfék. A csavarorsós kézi rögzítőfék a hátsó kereszttartóra van rögzítve. A kocsiszekrény billentését egy háromlépcsős, teleszkópos hidraulikus munkahenger végzi.  
 Műszaki adatok  Archív fotók Prospektus Mezőgépteszt  Digitális fotók  Videó
 
                         HBP-207 billenő felépítményes pótkocsi
              (Magyar Népköztársaság, Mezőgép Vállalat Nyíregyháza)
                                                                                   

  A HBP-207 pótkocsi kéttengelyes, rugózott futóművel felszerelt, hidraulikusan három irányban billenthető speciális kialakítású felépítménnyel ellátott, mezőgazdasági szállítójármű. Az alváz 2 db melegen hengerelt U-szelvényű főtartóból és ezeket összekötő kereszttartókból álló hegesztett keretszerkezet. Mellső végéhez csatlakozik a vonóháromszög, végén a hengeres furatú, rugózott vonószemmel. Az alvázhoz kapcsolódik a kéttengelyes, rugózott futómű. A kormánymű forgózsámoly rendszerű. A rakfelület lemezborítású. A kocsiszekrény oldalfalai és az oldalfal-magasítók hidegen hajlított acéllemezből készültek. A mellső fal mereven kapcsolódik a rakfelülethez, míg az oldalfalak és a hátsó fal lenyitható. Az oldalfalak nyitása kézi erővel történik. A kocsiszekrény hidraulikusan három oldalra billenthető. Az üzemi fékberendezés egyvezetékes, negatív vezérlésű légfék. A rögzítőfék csavarorsós, kézi működtetésű. A pótkocsi gyártása 1982-től 1989-ig tartott.
 Műszaki adatok  Archív fotók Prospektus Mezőgépteszt  Digitális fotók  Videó
 
                       HW 60.11 billenő felépítményes pótkocsi
          (Német Demokratikus Köztársaság, VEB IFA Automobilwerke)                     

  A kéttengelyes két oldalra billenthetõ felépítménnyel ellátott, rugózott felfüggesztésű közúti pótkocsi mezőgazdasági változata, ömlesztett, sérülésre nem érzékeny anyagok szállítására és billentéssel történõ ürítésére alklalmas. Futómûve alacsony nyomású gumiabroncsokkal szerelt. Magyarországon kb 1971-tõl forgalmazzák. Talán az egyik legnagyobb szállítású teljesítményű pótkocsi típus. Traktorral és tehergépkocsival egyaránt vontatható. Oldalfalnyitása automatikusan történik. A kormányszerkezete forgózsámolyos rendszerű, üzemi fékrendszere egyvezetékes légfék. A billentõ rendszere 2 darab hidraulika munkahengerrel van megoldva melyek működtetése a traktor, vagy teherautó hidraulikus rendszeréről történik. Mezőgazdasági használhatóságát tovább növelte az NDK-ban illetve itthon is gyártott térfogatnövelő felépítmény, amely nagy térfogatú anyagok, pl silótakarmány és egyéb szálasanyagok szállítását könnyítette meg.
 Műszaki adatok Archív fotók Prospektus Mezőgépteszt  Digitális fotók  Videó
 
                      HW 80.11 billenő felépítményes pótkocsi
       (Német Demokratikus Köztársaság, VEB Fahrzeugwerk Werdau)                     

  A HW 80.11 közúti pótkocsi, rendeltetését és fõbb szerkezeti felépítését tekintve közel azonos a HW 60.11 típussal, annak növelt teherbírású nagyobb raktérfogatú változata. Alváza hegesztett létraalváz, merevtengelyes hátsó és elsõ futómûvekkel rendelkezik, melyek felfüggesztése hosszanti félelliptikus laprugókkal és kiegészítő gumibak rugókkal van megoldva. Gumiabroncsai alacsony nyomásúak. Az üzemi fékberendezése terhelésszabályozóval ellátott egyvezetékes négy kerékre hatólégfék. A rögzítő féke csavarorsós mechanikus a hátsó kerekekre hatva. Kormányzása golyóskoszorúval kialakított forgózsámolyos kivitelû. A felépítmény fémből készült, billenőhíddal és önműködően nyíló oldalfalakkal rendelkezik. A billentő berendezés hidraulikus rendszerű, átkapcsolószeleppel és hidraulika munkahengerekkel a vontató járműről mûködtethető. Az önműködő oldalfalalnyitást és a határolást csuklósan összekapcsolt laposacél rudak biztosítják. 
 Műszaki adatok Archív fotók Prospektus Mezőgépteszt  Digitális fotók  Videó
 
                            NSN-10-2B egytengelyes pótkocsi
                            (Csehszlovák Szocialista Köztársaság)
                                                                                   

  Az egytengelyes, 1 tonna hasznos teherbírású pótkocsi a T4-K-12, T4-K-14 és a TZ-4K-14B traktorokhoz készült. A pótkocsi alváza a fúvott gumiabroccsal felszerelt keréktengellyel egybeépítve, acélcsőből készült. A rakfelület U-szelvényű profilacélból hegesztett keretszerkezet, melyet bordákkal merevített, lemezből készült oldalak határolnak. A felépítmény hidraulikus munkahengerrel hátrafelé billenthető. A munkahenger az alváz főtartójához és a felépítményen kialakított csatlakozófülhöz csapszeggel kapcsolódik. A munkahenger olajszükségletét a vonórúdra szerelt kézi működtetésű olajszivattyú biztosítja. Az üzemi fékberendezés a traktor fékrendszeréről működtethető belsőpofás dobfék. A kézi rögzítőfék kézifékkarral működtetett, sodronykötélen keresztül hat a fékkulcsokra. A pótkocsi traktorhoz való rögzítése a vonórúd mellső részén kialakított speciális csapos szerkezettel történik. A vonórúd alatt támasztóláb található.
 Műszaki adatok Archív fotók Prospektus Mezőgépteszt  Digitális fotók  Videó